Japán cirkálók

Több
6 éve 11 hónapja #37844 Írta: Shogun
Shogun válaszolt a következő témában: Japán cirkálók

vonKurz írta:

Shogun írta:
Nem stock, hanem még nincs (nem volt) megszokva :P

Fura, hogy 15 sec a töltés, de ahogy egyre több meccsem van vele, egyre inkább megtetszik. A repesz jól sebez és gyújt, az AP üt, csak jól találja el a másikat, a torpik meg viccesek a 10km táv miatt. Noobkodok még rendesen, de próbálkozok egyre agresszívebben játszani és van amikor bejön.


a cirkáló az kísérő hajó alapvetően.
amíg a BB-t lövik, addig ő is lő, amint ráfigyelnek, megpróbáll lelépni, akár ugy, hogy beszünteti a tüzelést, és 20 másodperc múlva eltűnik.
ehhez következők kellenek, messziről pontos ágyúk, hogy meg tudjál lépni, ne közelharcolni kelljen, illetve jó álca. tulajdonképpen a közelt is az álca határozza meg :)

mégegyszer, anélkül, hogy játszottam volna ezzel a Furuval, szerintem jól egyforma az összes, most már nem 6-tól tizig, hanem 5-től tízig. hasonló játékstílus, hasonló paraméterek. egyre jobb lesz majd, egyre jobb álcával, egyre pontosabb ágyúval, a lőtáv is felmegy 16km környékére.

ami marad, hogy a torpedókat (az Atago kivételével) hátrafele lövik, a Zao vicces ebből a szempontból, de lényegében nála is csak közelharcra való, a közelharc meg 1,5km-t jelent.(Atago előre is lő, vele lehet lerohanni is)

nagyon tipikus japán cirkálós hiba, hogy a 10km-s torpedókra hagyatkozva, 5-8km távolságból befordul oldalra, aztán próbálkoznak. sok citadella a vége, de ilyen távolságból nincs akit el lehet találni.

viszont menekülés közben nagyon jól tud jönni, akár 11-12km-ről kilőni hátrafele őket, amíg megy a torpedó, addig közeledik a páciens, így elég lehet a 10km.
hátsó tornyokból folyamatos tűz alatt tartani, és 1% esély sincs rá, hogy eltalálja a torpedó, viszont észreveszi őket, bepánikol, próbál kitérni, és ezalatt be lehet vinni néhány tiszta találatot+ lelassulnak tőle, érdemi előnyt lehet szerezni közben...



Még mindig fura belegondolni, hogy már T5-ben ugyanazok az ágyúk, mint amivel T10-ben fog menni az ember.

Az írottak jó részére már sikerült rájönnöm, de a megerősítés sosem árt, nehogy hülyeségek rögzüljenek be. Az Aoba már most jobban tetszik, mint az Furutaka, az a 4 sec különbség a töltésben rengeteg.
A torpedóvetést meg megtanultam egy életre, mert pont elkövettem tegnap azt a hibát, mint írsz, hogy gondoltam megküldöm olyan 8-9 km-ről a Byern-t, csak ehhez nagyon be kellett fordulnom a hátsó torpedók miatt. Kaptam is egy akkora pofont, hogy azóta is van ott egy kráter a vízen :silly:
Szóval marad a menekülés közbeni vagy esetleg a sziget mögül előmerészkedő gaz ellen szivarozása, ha úgy adja a helyzet. Amúgy el lehet találni 8-10 km-ről is BB-ket ha elég hülyék hozzá és ezen a szinten még vannak bőven tapasztalataim alapján.

Közelharcra nem kevés egy kicsit az a 1,5 km? Nekem az nagyon kevésnek tűnik, kb csak akkor van ilyen, ha a sziget mögül ráugrik az emberre valaki, mint rám tegnap Furutakában ülve egy Cleveland, meg is ijedtem, hogy már karcolgatja a hajóm az ágyúival, de a torpik hálásak voltak és elsüllyesztették B)
De ilyen eseten kívül 1,5 km... inkább 3-4 nem? Magasabb szinten csak elvétve van ilyen nem, kérdezem még mindig félnoobként.

Az Atago meg valóban egy Hunter-Killer már csak a torpedók miatt is, de addig nem tervezek beleülni Random csatára, amíg nem tudom jól kezelni meg a japán cirkálókat, hogy ne legyek a csapat hátrányára (meg nincs egy legalább 10 pontos kapitányom). Na jó, tegnap egy meccset mentem vele, de csak mert felraktam rá valami spéci kamót, amit utána nem bírtam levenni, csak levakarni, elveszíteni meg nem akartam, mégis csak +250% xp-t ad commanderre. Szerencsére győztünk, amit innen is köszönök Gaiushun-nak és szakasztársának Mygard-nak, nélkülük nem igen győztünk volna. Még jó, hogy velünk voltak és nem a túloldalt. :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 11 hónapja #37845 Írta: BigaC
BigaC válaszolt a következő témában: Japán cirkálók
Én szerettem a Furutakát, krakenem is volt vele, bár már rég volt. Az Aoba is jó hajó, az Atago csúcsfegyver főleg avatott kezekben (pl. Zoli), a Myoko-t is megszerettem. Még valamelyik ranked-be is elvittem és nem hozott szégyent. Viszont a Mogami-val nem tudok mit kezdeni, kínkeservesen haladok az Ibuki felé, ritkán is veszem elő, mert többnyire kudarc-élmény. Nagyon ritkán előfordul vele, hogy jót megyek, de tényleg nagyon ritkán. Egyelőre a 155-ösök vannak rajta, gondoltam az égetéssel jobban járok vele, de majd teszek egy próbát a 203-as konfiggal. Ibuki, Zao nálam is várós...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 11 hónapja #37846 Írta: leopardusz
leopardusz válaszolt a következő témában: Japán cirkálók
Sajna nekem egyelőre az Ibuki is csak kudarcforrás... A BBk egykettőre kifiléznek, nem megy a CA játék ujabban...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 11 hónapja #37850 Írta: Grievous
Grievous válaszolt a következő témában: Japán cirkálók
Én a régi Furutakaval játszódtam, a 2 buffja előtt (1 buffnál kicsit erősítetté ka statjait, 2. buffnak én a C testet tartom, amivel "modernizálták" az Aoba-osztályhoz hasonlóvá (aoba-osztály voltaképp furutaka-osztály lett volna, csak fejlesztették a 2 hajót, így külön osztály lett).

Nekem Aoba annyira nem tetszett, de csak azért, mert oldalból 1 salvoval folyton elsüllyesztettek. Myoukouval a bajom a kormánylapát marha alacsony modul hp-jával volt (pár napja Akizukival lőttem rá egy myoukoura, szinte célzás nélkül, kormánylapátot lőttem neki)

Mogaminál meg a lőtávval volt a bajom, kevésnek éreztem t8-ban, de camo skillem nem volt a kapitányon

Én ritkán torpedózok, általában kifordulnak előle, ha menekülés közben lövöm, vagy mivel általában jönnek felém, így a torpedók úgy érkeznek, hogy elég nagy hely van közöttük, hogy elférjen egy bb....

Ibuki nekem eddig felemás, nem olyan sok csatát mentem, de ez a nindzsa ca elvét nem tudom mennyire fogja megváltoztatni a hajót, habár most a töltésgyorsító célszerű akkor felrakni, nem a lőtávnövelőt.
Zao meg 4x3-as elrendezésben vannak a lövegek, ha jól rémlik, az kicsit barátibb, ha előre rendesen tud lőni 6 cső, sajna Myoukou, Mogami, Ibukinál teljesen előre ugye csak 2 toronnyal lehet lőni, 3. torony (mogaminál, ibukinál) kicsit be kell dönteni ahhoz, hogy tudjon lőni (myoukounál ugye hátra fele néz)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 11 hónapja #37865 Írta: vonKurz
vonKurz válaszolt a következő témában: Japán cirkálók

Shogun írta:
Közelharcra nem kevés egy kicsit az a 1,5 km?


nem. ha félig feléd néz, és befordulsz elé, ha és amennyiben AP-val van betöltve, nem lesz időd kilőni a torpedókat.

rombolóval gyakran van ilyen, a kis tieres rombik 7 alatt mondjuk :) soknak pici a torpedo hatotav, ott lehet gyakorolni.
hátulrol nem fogsz eltalálni senki torpedoval, ha 1-1 be is csap, nem vagy vele előbbre.
nagy általánosságban nem cirkálót, kulonosen nem torpedos cirkalot rohan le az ember, ha igen, akkor dontetlen :)

szóval a célpont, csatahajó. mit kell tudni róluk, 50k feletti hp.
tier8-n már 70k. egy jó torpedo sebez akár 10k-t is, majdnem mint egy citadella.

ha könnyű hajó néhány kilométerre kerül egy nehezebbtől, valamelyik meghal. olyan nincs, hogy odamész, aztán elszaladsz. vagy te halsz meg, vagy ő.

1 torpedóval nem vagy előbbre, a 3-4 torpiból be kell találjon minimum 2, ideálisabb esetben 3-4.
ha bemegy mind a 4 torpid, de túléli, akkor már megérte meghalnod. najó, nem érte meg, de az már olyan sebzés, aminek van látszata.

az, hogy befordulsz, kilövöd a torpedókat, aztán átfordulsz és a másik oldalról is, az illúzió. egy esélyed van, azt kell kihasználni.

a másik oldalról a BB-nek szintén egy esélye van. hátulról ha bárki rájön kifordul, max 1-t bekap hátulról, aztán megöl. oldalról kétesélyes, alapvetően akkor működik, ha szembe mész vele, vagy áll, esetleg tolat, akkor meglepheted hátulról.
de ha BB megy 20-25 csomóval, szembe jön egy cirkáló 35-l, az a 10km spot távval nyílt vizen is nagyon rövid idő, még rövidebb, ha szigetek is vannak.

30 másodpercenként tud egyet lőni a BB, az nagyjából összesen egyet jelent. ha szerencséd van, akkor
eleve ellövi magát másra, aztán már közeledtek, miközben észrevesz, próbáll korrigálni. ha HE-t tölt, akkor megnyerted a meccset. ha AP-t, akkor próbáll kitérni, lehetőleg ugy kitérni, hogy ne tudjál nekimenni, de mégis minél több toronyból lőhessen. tipikusan befordul azért oldalra, rádcéloz az AP-val, aztán gondolkodik. 4-5 km-ről szemből egy cirkálót nagyon nagyon kellemetlen célpont. ha ellövi magát mielőtt befordul oldalra, az nem jó. tehát vár, de a cirkáló nem fordul be, csak közeledik k-va gyorsan.

2km-nél muszáj ellőni magát a BB-nek, mert ha nem, akkor a mellette 1-2km-re elhaladó cirkálóra nem fogja tudni utánafordítani az agyuit. egy Cleveland se egyszeru ilyen szempontbol :)

következtetés, japán cirkáló hátrafelé forduló torpedoival ha eljutottal 5km-re a másik hajotol, akkor vagy ott befordulsz, egybol agyonlonek, ha veletlenul van idod kiloni a torpedokat, akkor 1, max 2 esetleg nagy mákkal találhat. de ha tovabbmesz, elmesz a masik mellett, akkor sem fog tudni egynel tobbszor radloni a fo tuzerseggel, kicsit a masodlagosok megpakolnak, de abbol nagyobbreszt HE van mindenkin.
korai japanok azért toljak AP-val is :)

jó hosszure eresztettem, de a 1,5km az nem keves egyaltalan. az Atagonak/Hindenburgnak - egyéb németnek pont az az elonye, hogy nem kell elmenni a masik hajo oldala mellett, hanem elore is lohetsz.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: leopardusz, SgtBala, Shogun

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
6 éve 11 hónapja #37866 Írta: vonKurz
vonKurz válaszolt a következő témában: Japán cirkálók

BigaC írta: Viszont a Mogami-val nem tudok mit kezdeni Egyelőre a 155-ösök vannak rajta, gondoltam az égetéssel jobban járok vele, de majd teszek egy próbát a 203-as konfiggal. Ibuki, Zao nálam is várós...


hát, akkor a stock ágyut dobd el, tegyel ra egy rendeset, es pont olyan jo lesz mint az osszes tobbi :)

újabbaknak - régen nem 139, hanem 155mm kaliber alatt mukodott a +20% range, +10% DPM.

és forgott gyorsan a Mogami 155-s tornya, nem olyan csigalassuan mint a mostani, aztan lehetett 17-18km-rol egetni az ellenfelet, volt egyfajta egyedi jatekstilus vele, illetve alternativa volt az uncsi 200mm-s mellé.

mióta megszűnt, azóta a 200mm-s egyértelműen sokkal jobb.

"Mogaminál meg a lőtávval volt a bajom, kevésnek éreztem t8-ban, de camo skillem nem volt a kapitányon"

most már olcso a camo skill, 10 pontnal mar van, minden cirkalora kb a legfontosabb skill.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: leopardusz

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.366 másodperc

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.